A buszon néhány hihetetlenül idegesítő, és alpári csaj volt, nem sokkal távolabb tőlem. Először csak irritáló hangmagasságban üvöltöztek, aztán kihangosították a telefonjukat és az ocsmány zenéjükkel fertőzték a reggelemet. Az egyik csaj már rászólt a zenésre a saját társaságából, valahogy szóba került, hogy mért ki ő, hogy nem lehet rászólni.
Az meg bejelentette, és ki volt?
Igen, amitól féltem, egy régi kellemetlen ismerős. Azonnal behúztam a fejem, és másfelé kezdtem nézni nehogy felismerjen a mocsok. :D
____________________________
Már végre haza tartottam. A buszra vártam, mikor egy nő közeledett felém a férjével. Elég erősen látszott már messziről is, hogy a kisebbség táborát erősíti. Aztán rám üvöltött, hogy megy-e ez a busz arra, amerre ő tart.
Látszott, hogy nem egy jól nevelt. Hangos volt, és gátlástalan. De még mielőtt előítélettel tudtam volna gondolni rá nagyon érdekes dolog történt. A maga módján bebizonyította, hogy bár nem egy jól nevelt, hangos és számomra rémisztő társaság... Azért igenis normális ember. Talált egy papírt a földön. Feltűnő volt, mert esett az eső, és a világos, még tiszta papír rikított a sötét eső áztatta betonon. Felvette, elolvasta. Látta, hogy valami fontos van rajta, ezért mindenkit végig kérdezett, hátha valakinek még szüksége van rá. Mivel senkihez nem tartozott, a kukába dobta. Felvett egy szemetet, és nemcsak kidobta, hanem arra is gondolt, hogy hátha valakinek még szüksége van rá. Ez egy kellemes csalódás volt.
Mindig meglep ez az emberi faj...
