Tyntesfield kert

Alapinfó: 

 - Imádom a korabeli udvarházakat, a történetüket és látogatni őket. 

 - 2006 óta elhivatottan istenítem a Doctort, második látásra. (A TimeLordot! nem mást)

A sztori: 

 Már vagy két hónapja Bristolban éltünk, én pedig beleszürkültem a munkámba, aztán hazaérvén az itthoni teendőkbe... mikor a munkahelyemen egy bácsi szobájában egy vékonyka kiskönyvre, egy vastagabb prospektusra bukkantam. A felirat hirdette Tyntesfield. Szívesen mondanám, hogy elsőre nem keltette fel az érdeklődésem, visszaraktam és máskor néztem meg, de lényegében mindent azonnal eldobtam, ami a kezemben volt, és átlapoztam a kiskönyvet. Imádnám, ha tovább növelhetném a sztori misztériumát azzal, hogy kijelentem, már ismerős volt a hely, mert sajnos nem. Viszont beleszerettem, és azonnal riadót fújtam, hogy a közelben van egy hely, amit meg kell látogatnunk.

 Ezzel végre visszazökkenhetünk az életbe a szürke hétköznapokból - gondoltam. 

 Közben nyitva tartottam a szemem, és gyűjtöttem az infót. További könyveket találtam, és érdekességeket, amikről a következő posztomban is olvashattok majd. Lényeg a lényeg, látnom kell. Majd netes kutakodásba kezdtem, hogy megtudjam a belépő árát, vagy hogy pontosan hol is található a hely. Azt tudtam, hogy a közelben, és időközben a buszon felfedeztem a táblákat is, nyillal jelzik az irányt. Nos a netes kutatás közben fény derült a tényre, hogy a Doctor Who - a kedvenc sorozatom egy nem is túl régi része játszódott az udvarházban. 

 A Doctor Who-ról annyit kell tudni, hogy egy angol kultuszsorozat, a világ legrégebben futó sorozata, 1963 óta sugározza a BBC, nemzedékek nőttek fel rajta. 2006-ban ismertem meg, csak második látásra vettem fel a fonalat, de azóta szűntelenül szeretem. Nem rajongok, nem imádok... egyszerűen csak olyan értékeket közvetít számomra, amik hihetetlenül fontosak. Olyasmi ez, mint egy hitvallás. Egy lénnyel a középpontban, aki olyan dolgokat hírdet, amikkel egyetértek, és amit követni érdemes. Kicsit kézzelfoghatóbb formában. Ez nem fanatizmus, inkább egyfajta egyetértés, jóváhagyás, támogatás. De természetesen pörgős izgalmas részeivel leköti az embert a lényegi tartalom mellett. 

 Nos, habár a részt már láttam, abszolút nem ismertem rá, így ki kellett keresnem, hogy pontosan melyik az, és belőle képeket nézni, jól lehet a részre emlékeztem. Valószínűleg újra megnézem, mielőtt visszatérek Tyntesfieldbe. 

 Azonnal felbuzdultam, amint láttam a Matt Simth által megformázott Doctort a, mint utóbb kiderült, NEM díszletben. 

A kirándulás: 

 Múlt héten vasárnap, azaz tegnapelőtt soron kívüli szabadnapot kaptam, így elhatároztuk, hogy elutazunk most busszal a városba, ahol dolgozom, körülnézünk, tudomásul vesszük, és lehet, hogy megpróbáljuk gyalog megközelíteni a házat is. Majd ebből az lett, hogy beutaztunk a városba, körülnéztünk, majd visszasétáltunk, és kitűztük célul Tyntesfieldet. Fontos volt, hogy csapatunk harmadik tagja nélkül ne menjünk be a házba, legalábbis nekem, így egyenlőre csak a kertbe váltottunk jegyet. A gyönyörű időjárásra tekintettel is ez volt a legjobb döntés. 

 Már kora délelőtt szembesülnöm kellett azzal, hogy olyannal buszon utazni, aki még nem utazott buszon, ugyanolyan bonyolult, ha nem még bonyolultabb, mint egyedül. Éppen a buszra vártunk, mikor arra lettem, figyelmes, hogy már megjött, és el is ment. Habár útitársam látta a közeledő buszt, amit én nem láthattam háttal, nem intette le, mert nem tudta, hogy kell. Vasárnap lévén a következő buszunk csak 30 perccel később jött (habár azt hiszem hétköznap sem jár gyakrabban), egy másik számú, de ugyanúgy Nailsea-be tartó busz. Ez volt a jó eset, ha ragaszkodtam volna az X9-eshez, akkor egy órát vártunk volna ott. A jóidő ellenére a nagy belvárosi emeletes épület tövében azért egészen csípős volt a hideg, így lemondtam arról, hogy leszálljunk Tynesfieldnél, és bementünk a városközpontba egy másik busszal. 

 Miután életünkben először járkáltunk Waitroseban - ami mellesleg rohadt drága és emiatt inkább senkinek sem ajánlom - majd ettünk egy szendvicset a főtéren, hamar meguntuk a kisvárosi atmoszférát, és elindultunk buszt keresni, ami szintén egy jópofa séta lett emelve kirándulásunk fényét. A busszal két megálló után visszafelé úgy éreztük, pont helyben is vagyunk... majd elindultunk fel ott, ahol a tábla jelezte az utat. Hamar rájöttünk, hogy ez kocsiút, és nem egészen emberi túrázásra szánt terület. Habár találtunk egy ösvényt kicsit feljebb, a telefonom GPSére hallgatva inkább visszafordultunk és egy egyszerűbbnek hitt irányba indultunk el. 

 De a helyzetünkhöz képest nem az volt a legegyszerűbb irány. A keskeny angol vidéki utacskán, járda nélküli bozótosaiban haladva a kerítés mellett haladtunk a kocsik között, közben élvezve a gyönyörű vidéki látványt, amit filmekből irigyeltem még otthonról. Nagyjából 20 perc alatt értünk oda a kapuhoz, ahol végre a National Trust felirata hirdette, majdnem célba értünk.

 Onnantól körülbelül 10 perces, rövid séta vezetett felfelé egy kitaposott területen, mire végre megérkeztünk. Szerintem nekem érdemes lesz tagságit venni, valószínűleg sokat fogok még arra bóklászni. 

 A kert gyönyörű volt, főleg a tavaszi virágzásnak köszönhetően. Élmény volt végre a természetben sétálgatni egy gyönyörű kornyezetben. Feltöltött.