Egy elképesztő eset a vonaton.

 Nem tudom, hogy csak a magyar óra hatása-e hogy ilyen fogékony voltam erre a jelenetre, vagy egyszerűen csak ennyire belefutottam, de ami tegnap a vonaton történt… mesélnivaló.

 Egy nő felszállt a vonatra. Nem mellém ült le, a másik sorban egy öregasszonyhoz, ez nem lepett meg. Pont a mellettem levő négyesben ültek. A nő nem maguk fölé tette a táskáját, hanem fölém, és ez fura is volt. Láttam, hogy felettük nincs táska tartóhely. Agyalni kezdtem, hogy akkor minek oda ült, és nem hozzám. Logikátlannak tartottam a lépést. Rövidesen azonban felfigyeltem a megoldásra. Valahogyan beszédbe elegyedett az öregasszonnyal. Észrevettem, hogy azért hozzá ült, mert vele könnyebb lehet társalgást kezdeményezni. A beszélgetést az öregasszony kezdeményezte, DE (!!) a nő azzal érte el, hogy fölém rakta a táskáját, amivel egyébként ki is tágította a köreit, így én is belekerültem, meg egy másik nő, aki később szállt fel, és hozzám ült le. Az újonc kissé elzárkózott, olvasni kezdett, de főhősünk a sztorijaival amibe belekezdett, kiharcolta mindkettőnk figyelmét – és mellesleg egy távolban álló férfiét is, aki végül nem szólt hozzá a témához, csak érdeklődve figyelt –. Észre se vettem, hogy a beszélgetés részesévé lettem.

 Olyan interakciót indított el, aminek ő a centruma, de az egyes elemek egymással is képesek kommunikációra úgy, hogy őt nem ignorálják egy pillanatig sem. Hihetetlen. Véleményem szerint ez egy jól megkomponált terv volt a kapcsolatteremtésre. Ugye, mint kiderült, ő Vácig utazik, az úgy 30-40 perc. Gondolom, nem szeret egyedül utazni így mindig átmeneti kapcsolatokat létesít, hogy elszórakoztassa magát.

 Érdekes volt megfigyelni, ahogy kibontakozik ez a furcsa helyzet négy teljesen eltérő korú alany között, eltérő nézetekkel és stílusokkal, különböző valóságból.

 Mégis összehozta, hogy mindenki beszélgetni akarjon, és jól érezze magát a társaságában. Amikor leszálltam szívélyesen búcsúzkodtak tőlem, mintha ezer éves cimborák lennénk. Példátlan energiája volt. Egy nap én is ilyen akarok lenni. Elképesztő.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, avagy a külföldre menekülés.

 Érdekes témával készültem mára. Ahogy a címből is kiderül, ez a külföldre költözés, kivándorlás, saját országunk elhagyása. 

 Úgy tizenhárom éves korom óta tervezem, hogy Londonba költözöm, ez mára kicsit megfakult, pedig amit magam körül látok, hogy mindenki szedi a sátorfáját és szélsebesen menekül ebből az országból. A több mint fél évszázaddal ezelőtt emigráló Márai Sándort ugyanezért hazaárulónak tekintették, és betiltották művei kiadását szerény kis hazánkban, ma pedig már abszolút nem lepődünk meg azon, ha valaki hirtelen felindulásból bepakol egy bőröndbe és külföldre költözik, hogy még porfelhőt se hagy maga után emlékül. 

 Mi ért lehet ez így? Nyilván azért, mert az ország egyre komolyabb mértékben válik élhetetlenné.. Ha sarkosan akarnék fogalmazni, úgy mondanám, hogy lassan „Éhezünk, és fázunk”. S talán hamarosan nem is lesz olyan éles ez a kijelentés. 

 Munkanélküliség, indokolatlanul MINDENRE kivetett adók, korrupció sanyargatja kis hazánk népét. Annyira nem meglepő, hogy inkább élnek bevándorlóként idegen országban, mint ezen a helyen, ahol minden egyes lyukas garasért keservesen meg kell kűzdeni, s azzal a lendülettel tovább is kell adni.

 Engem abszolút nem foglalkoztatna, hogy ki megy, és ki marad. Miért megy, miért marad. Nem számít, ám mikor a környezetemben is egyre feltűnőbbé vált a kivándorlás... érdemes elgondolkodnom. Kezdetben távoli ismerősök, közeli ismerősök, barátok, majd családtagok lépnek le egyik pillanatról a másikra, azért az ember elgondolkodik, hogy mit keres még itt. Én jelenleg több okból vagyok itt. A legfontosabb tényező, Csabi. Azt hiszem, mióta ismerem, egyetlen pillanatig sem gondoltam magam külföldre. Megértettem, hogy őt most ide köti a munkája, elégedett vele, és amíg ez így lesz, igyekszem nem nyavalyogni. Akkor sem, ha majd ingerem lesz rá:DD (bár ezt nem tudom garantálni)

 A külföld téma mégis újra felvetődött, ám most nem magam miatt. A közelmúltban (néhány napja) anya is döbbenetes sebességgel lépett le. Mondhatnám, villámcsapásszerűen jött a hír. Ő Németországot választotta, jelenleg egy gyönyörű szálloda konyháján dolgozik, mint szakács. Anya! Aki sosem vágyott külföldre. Anya, aki huszonévesen eltöltött kint három hónapot, és annyira utálta, hogy alig tudta kivárni a hazatérést. Számomra ez olyan intőjel, mint amikor valaki az operaházban elkiáltja magát, hogy „tűz van”. Lehet, hogy kacsa... de ha nem, végünk van.

 Elmentek már ismerőseim ismerősei. Menjenek. Elmentek ismerősök, barátok. Mindig erre vágytak, hát miért ne valósítanák meg? Menjenek. De hogy elment az az egy ember, aki már az élete legelején kizárta, hogy valaha elhagyja az általa olyan meleg szívvel szeretett országot?! Bizarr, ijesztő, paradox jelenség. Gonoszul groteszk humor. Hát ennyire szörnyű lenne itt élni? Érdemes-e egyáltalán itt belekezdeni az életembe huszonéves fejjel? 

 Egy olyan országban, ahol a szakmai papírommal csak akkor tudok munkát találni, ha szereztem gyakorlatot korábban. De ugye hogyan szereztem volna, ha egyszerűen a gyakorlat nélkül senki nem akart alkalmazni? Ördögi kör. Ráadásul a felsőfokú végzettséggel is ugyanez a helyzet. Rengeteg ismerősöm járt ugyanígy diplomával is. Érdemes akkor lediplomázni, ha ugyanolyan munkanélküliként végzi az ember, mint egy egyszerű szakmunkás, vagy egy nyolc-osztályos? 

További ismerőseim szerint egyértelmű a NEM. Mindenki lepedőbe csomózta a hamuban sült pogácsát... 

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc regény

 Éééés, eljött az eheti VKP is, a maga új képével. Mellesleg nekem ez a kép sokkal jobban tetszik, mint a korábbi, de nem ezért bakiztam a múltkor:DD 

 Ez a téma jóval közelebb áll a lelkemhez, mint a legutóbbi, így valószínűleg sokkal jobb bejegyzéssel érkezem, mint az volt. Heti témánk; A kedvenc regény. 

 Egyszerűen imádom a könyveket, így nehezen választok kedvenc regényt. Volt néhány azonban, ami meghatározó, és stílusbeli eltérések miatt úgy érzem a választékosság szempontjából is megéri többet említenem. 

 Nagy általánosságban irodalmár szemmel nézve szigorúan realizmus párti vagyok. Általánosan orosz realizmus, mondjuk a XIX. századból; Ilyen a Bűn és bűnhődés. Szeretem, amikor egy regénynek mondanivalója van, nem csak elmesél egy idétlen történetet, amiről a végén kiderül, hogy nem is érdekelt volna, mindemellett nem hátrány, hogy még a mű fordítása is irodalmi kincs. Tehát nincs az az érzetem, hogy egy gyerekeknek szóló mesekönyvet lapozgatok, mint a Hobbit esetében például. 

 Ezen felül az angol Viktoriánus realizmus is közel áll hozzám, mint például az Üvöltő szelek és a Büszkeség és balítélet. A kettő közül mégis az Üvöltő szeleket választanám, egy tökéletesen kidolgozott mű. Szerkezetileg izgalmas, és szerintem az egyik legjobb - nő által írt - regény a történelem folyamán. Korábban már írtam is róla ITT. 

 Továbbá meg kell említenem, hogy a kortárs regények között is akad ám kedvencem. Ritka, de akad. Ez is egy orosz darab lenne. Egy poszt-apokaliptikus képet tár elénk, melyben a harmadik világháború során az atomtámadások következményeként a metróvonalak bunkereibe visszaszorult, megmaradt oroszok életét taglalja. Ez a Metro 2033 és a folytatása a Metro 2034 Az elsőről korábban már írtam ITT.

 Ne felejtsem Stephen Kinget sem említeni. Az övéi közül eddig a Ragyogás a kedvencem, és egyedül a Tortúráért nem vagyok annyira oda.

 Azt hiszem ennyit elég is említenem. További szép napot mindenkinek!

"Én így nézek ki" - mozgalom

Abszolút nem vagyok képben divat témában, sztárpletykákban, magazinokban pláne, ám megláttam a napokban egy igen érdekes bejegyzést Vásárhelyi Réka blogján a HABFÜRDŐ BLOG -on arról, hogy divattá vált a "natúr arcunk" mutogatása. Meglepett, hogy manapság már ez számít szenzációnak.

Nem használok sok sminket, és nem is hiányzik az életemből a több kilós vakolat, ám tutira nem mernék szemceruza és szempillaspirál nélkül kimenni az utcára. Mást nem használok, de ez a kettő olyan alapvető, mint a ruha. Nélküle egy kicsit meztelennek érzem magam.

Az én történetem a sminkeléssel az első fekete szemceruzámmal kezdődött úgy 13-14 éves koromban. Akkor vettem észre, hogy az arcom üres kifejezése nem csak a bamba képemből ered, egyszerűen csak olyan üres. Mint egy fehér fal, amin nincsenek képek. Időbe telt, amíg rájöttem, hogy ez miért van így. Az első szemceruzám döbbentett rá, hogy sokkal szebb vagyok, ha a szemem körvonalai feltűnőbbek. Eleinte csak összefirkáltam, hogy jó fekete legyen, és minél nagyobb, majd képbe került a szemhéj púder, amit kb két éven keresztül használtam. Helyébe a szempillaspirál és a tus lépett, amit szintén 1-2 éven keresztül rajzolgattam kitartóan. Valamikor tavaly dobtam őt is, maradt a spirál és a ceruza. Néha, fáradtabb napokon egy kis alapozó, ha karikás a szemem... de tényleg csak a szemem alá. Nekem tetszik a bőröm.

Becsülöm ezt a mozgalmat, és tetszik az üzenete, de ettől még nem fogok kimenni az utcára smink nélkül. Nem azért, mert nem érzem magam szépnek nélküle. De meztelenül is szépnek érzem magam, mégsem megyek ki úgy az utcára. Szóval szerintem, aki azért sminkel, mert úgy látja, hogy smink nélkül csúnya, annak először is belül kell rendet raknia. Ezért nem a smink a hibás, hanem a sok photoshopolt kép az újságokban olyan nőkről, akik semmivel nem szebbek nálunk, csak szépen meg vannak szerkesztve. 

Persze ezt senki ne értse félre. Szerintem is visszataszító, ha egy nő a komplett arcát újraformázza sminkkel, aztán ha lemossa, ott van a megdöbbenés, hogy; Mi a fene történhetett az arcával? Ez nem egy követendő példa. Viszont nem azonos a természetes sminkkel, ami alig változtat az arcon. 

A mozgalom, és a kezdeményezés bloggerek körében, viszont nagyon megtetszett. Kicsit úgy érzem, inkább a brutális mértékű vakolat ellen szól, így én magam is szeretnék csatlakozni hozzá, ha csak egyetlen képpel is, ami sosem fordul elő többé. Sosem fotózkodok smink nélkül, így becsüljétek meg ezen bejegyzésemet, amiben megmutatom az arcom olyannak, amilyennek eredetileg készült:D

A natúrt reggel csináltam, még fésülködés előtt, egy itthoni pulcsiban, ami azelőtt mamáé volt:D

 

Aki szintén szeretne csatlakozni a mozgalomhoz, használja a #enigynezekki és #habfurdoblog hashtag-eket.

Paksi összefoglaló^^

2015.03.26.
Kellemes kilátás

A múlt héten Pakson jártam, amiről nem is blogoltam itt a nagy izgalmak közepette. Nem nagyon volt időm, ami azt illeti, hiszen amint hazaértem, búcsúzkodnom kellett a Német országba költöző anyától, majd életvezetési tréningen vettem részt, amiről szintén blogoltam. A hétfőt át akartam aludni, de hajnalban felkeltem a reggeli műsor miatt, és a sétás posztot is megírtam. Kedden és szerdán pedig az iskola miatt vontam ki magam a forgalomból. Sajnos annyira el voltam foglalva magunkkal, hogy a városról nem is hoztam képet, de annyi baj legyen:D majd legközelebb.

Na tehát! Az emberek meg vannak győződve róla, hogy Paks az a sugárszennyezett város, ahova ha beteszed a lábad, azonnal valami sugárzás okozta betegség áldozatává válsz (emberek=nagyon sok ember). Továbbá azt gondolhatják, hogy az ott élő emberek valójában sugár-immunis mutánsok, akik a sugárzás hatására átalakultak, és már nem fog rajtuk a dolog. Háháá! Biztosítok minden NEM Paks és környékit, hogy ez nem így van! 

A sors furcsa "véletlenek" sorozatának egyik állomásaként paksot jelölte meg, jelenleg ott él Csabi, akiről egyre többet olvashattok a blogomban, ahogy egyre szorosabban sikerül összefonnunk az életünket. Jelenleg a paksi Fortuna rádióban kapott munkát, ugyanis van neki ez az általam eddig dilinyós-lehetetlenségnek vélt álma, hogy rádiós műsorvezető akar lenni. (Persze az is egy rádiónak köszönhető, hogy megismertük egymást.. Így, köszi rádió!!) Így kerültem paksra. Az első ott töltött hete után egyből nála is töltöttem egy hetet... ez a tömör magyarázat. 

Nem a legelőnyösebb,
ámde cuki Csabis közös

(23) Hétfőn, érkeztem... ami különben a hónap-fordulónk volt^^. Késő délután rádióztunk is egyet, ami egyben azt is jelentette, hogy bemutatott a főnökének... Egy olyan jelenetet kell elképzelni, mintha az egyetlen-édes-anyjának mutatott volna be. Adás közben érkeztünk, de az azonnali reakció a fejhallgató ledobása, a mikrofon félrelökése volt és menten előttem termett, hogy bemutatkozzon és puszival üdvözöljön. Kávéval kínált, amit elfelejtettem visszautasítani, így kaptam:D Általában nem kérek, de most kivételt kellett tennem. Hiszen már oda tették elém. Hangulatosan eldiskuráltunk rólam, paksról, Csabiról és a terveinkről... Továbbá megtudtam néhány dolgot az atomerőműről is. Többek között azt is, hogy nem veszélyes a közelében élni!:D Egyből sikerült levonnom a következtetést, hogy pakson biztos nagyon kedves emberek élnek. 

(24) Kedden elindultam a főúton egyenesen, hogy én majd jól felfedezem a helyet, amíg ő munkaügyben jár el délelőtt... Azután kissé megnyugodva konstatáltam, hogy szólít a kötelesség majd' bepisiltem, így inkább visszamentem a lakásba, összetakarítottam az előző nap romjait, és beidőzítettem a másnapi VKP-t ameddig vártam. Abból, amit láttam, úgy ítéltem meg, hogy Paks szép városka, de nem egyedül akarom felfedezni:D Virágok, fák mindenhol... Este pedig késő-esti műsort szolgátat"tunk" a paks és környéki lakosoknak. 

(25) Szerdán ... A pizza karavánnak finom a rántott sajtja:DD

(26) Csütörtökön délelőtt tescoba mentünk.. Most szívesen kicsillagoznám, de nem vagyok olyan "húzó név" hogy az én blogom miatt kezdjetek tescozni:DD Ez a tescos kaland csupán azért volt érdekes, mert én kinéztem egy színes cukros fánkot, és kaptam minden másból is legalább egyet, aminek az volt az eredménye, hogy három napig fánkot és muffint ettem reggelire. Életem legédesebb hete volt... és itt most nem Csabára célzok:D 

(27) Pénteken... Ez a nap vett rá, hogy megírjam a posztot. Rekordot állítottam, így muszáj vele eldicsekednem. Plusz, vicces kis sztori... Ötre állítottuk az ébresztőt, hogy hatra a reggeli műsorban lehessünk. Olyan 10 perc sétával számoltunk, és előbb akartunk oda érni. Reggel azonban Csabi máshogy gondolkodott. Az ébresztő hangjára elsétált a szoba közepéig, ahol az asztalon hagyta a telefont valószínűleg, mert különben álmában kinyomja. 

- Milyen gyorsan tudsz öltözni?
- Nagyon gyorsan? - borzoltam a hajam.
- Akkor feküdjünk vissza félig - mondta, és én a mondat lendületével visszahanyatlottam a párnára. A telefon viszont úgy döntött, hogy ráérünk még és nem szólt az ébresztő. Csabi egy hirtelen mozdulattal állt fel pontosan 05:35-kor, hogy kelni kell. Utáltam:DD A "sminkeléssel", ami nálam szemceruzát és szempillaspirált jelent és sétával együtt 12 perc volt mindössze a reggeli mutatvány. Azaz nem elég, hogy a 10 perces sétát valószínűleg megfeleztük, de az öltözős-sminkelős legalább fél órámat is redukáltuk kevesebb, mint 12 percre. Azaz 05:47-kor már a rádió kényelmes kanapéján üldögéltem és azt kívántam; valaki pofozzon fel, hogy ne legyek olyan álmos:DD (a kép is ekkor készült. Látszik.)

Különben kedves kis nap volt. Az első reggeli, és nagyon szórakoztató műsor. Közben pedig lehetőségem volt megismerni néhány ott dolgozót, és még egy kávét is kaptam, amit elfogadtam... Valójában csak a beszélgetés kedvéért, de azt hiszem, jót is tett. Itt megint megállapítottam, hogy a paksiak milyen kedvesek. Illetve nekem nagyon annak tűnnek. Tényleg. Mindenki megállt velem beszélgetni egy rövid időre, senki nem próbált úgy tenni, mintha nem is lennék ott.

Szerencsére mindez után nem volt semmi dolog, amit el kellett volna intézni. Nem volt semmi meló. SEMMI zavaró tényező:DD A meghitt kis mesenézős nap végére voltunk csak hivatalosak egy koncertre. Igen, mindenhol szeretik őt... nem csak én:D Itt sok újabb- még újabb emberrel ismerkedhettem meg, és a "régebbiekkel" is volt idő egy cseppet beszélnem. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy mindenki imádnivaló arrafelé. Hihetetlen, hogy az ott töltött egy hét alatt egy gyökérrel sem találkoztam abban a városban. Egyébként a Blues Company koncertre mentünk, de azt mégsem vártuk ki... talán a másnapi hazautazásomra tekintettel.

Nagyszerűen sikerült rekonstruálnom a hetem... Remélem sikerült csak azokat az eseményeket bemutatnom, ami legalább egy kicsit rajtam kívül másnak is érdekes vagy vicces lehet:DD A városról nem nagyon derül ki semmi.. de valójában nem is városnézőbe mentem, így ez várat magára. Nem zárom ki, hogy egy nap olyan posztokkal is szolgálhatok.