Egy hihetetlenül inspiráló séta Hegedüs Erikával - Élménybeszámoló

By 2:10 du. , , ,


 Nem olyan régen futottam bele egy érdekes cikkbe a tobbvagy.hu -n, ami a Walking Coaching‬ nevű foglalkozásról szól. Illetve nagyszerű ajánlatot foglalt magában, miszerint az első három blogger jelentkező ingyenesen tapasztalhatja a sétáló életvezetési tréning pozitívumait. 

 Azt hiszem, pont jókor került képbe ez az ajánlat. Pont az elmúlt fél évben kezdtem kicsit kibontakozni a világ felé. Az utóbbi hónapokban Csabi inspirált bizonyos dolgokra, például arra is, hogy vállaljam fel a nevem. Ekkor került ide a blog, és az is neki köszönhető, hogy újabban igyekszem egyre kevesebb lehetőséget futni hagyni. Ez egy tipikusan olyan ajánlat volt, ami fölött elsiklottam volna még úgy fél éve, nem azért, mert nem érdekel, hanem azért, mert ezzel totálisan átlépem azt a bizonyos komfortzónát, amit eddig megszokhattam. Most is egy kicsit így éreztem, amikor megírtam az üzenetem, de ezúttal pontosan ez volt a cél. Mindenképpen ki kellett lépni a légmentesen lezárt kis üvegcsémből, hogy valami olyat tapasztaljak, ami nem csak hogy érdekel, de még hasznos is. 
Körülbelül most vagyok az életemnek azon a pontján, amikor minden meg fog változni, így éppen aktuális a téma. Már tényleg csak az iskola köt pestre, amit májusban be is fejezek. 

 Vonattal, villamos pótló busszal, villamossal és busszal mentem a Búsuló Juhász étterem elé, ahogy néztem 6 perces késéssel érkeztem. Nagyon igyekeztem, mégsem tudtam levetkőzni ezt az idegesítő szokásomat. Mindig is voltak problémáim az idővel, ez is az utóbbi fél évben kezdett helyre zökkenni. Korábban megesett, hogy három órát késtem egy találkozóról. 

 Era már ott várt, azonnal szabadkozni kezdtem, de megnyugtatott, hogy teljesen türelmesen várt, és ezzel el is hessegette a félelmeimet. Sőt, minden félelmemet. Nem volt sem beképzelt, sem leereszkedő még akkor sem, mikor olyan dolgokat állítottam magamról, amit még én is abszolút hülyeségnek tartottam. Türelmesen hallgatott, és mindenre volt egy visszakérdése, ami a dolgokat más megvilágításba helyezte. 

 Lassan indultunk el felfelé a Gellért hegyre, előtte a kérésemre beszélt pár szót a foglalkozásról, amit itt megpróbálok én is összegezni, de csak röviden. 

 Tehát a coaching nevű életvezetési tréningről van szó, beragadt, letapadt problémás élethelyzeteket igyekszik kimozdítani a kátyúból. Ezt átültették sétálásba, ami azért nagyon jó, mert séta közben az ember nem feszül rá, hogy mit mondjon, miért. Csak lazul, nézelődik, sétál. Semmi egyéb. Baráti, közvetlen és kellemes. Pláne, hogy az első öt perc után olyan érzetem támadt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Szeretnék én is ilyen nyílt személyiséget, mert habár egyből közel éreztem magamhoz, és azonnal bizalmat keltett, mégsem tudtam meg róla semmit, hiszen rólam beszéltünk és nem róla. A séta kellemes volt, egy pillanatra sem megterhelő, és a beszélgetés végig csak rólam szólt. Tudom, sokan ezt most nem hinnék el, de imádok magamról beszélni. Csak ugye nem mindenkinek. Kell egy megfelelő hallgató, aki aktív, és hasznos részese a beszélgetésnek. Era ilyen volt, és olyan kérdéseket tett fel, amilyenek az iskolában hangzanak el; amilyeneket a tanár azért tesz fel, hogy magunktól döbbenjünk rá a magunk kis válaszára. Azaz kérdésekkel próbált jó irányba terelni. 

 Persze biztos nehéz esetnek tűntem, mert ha mondott valamit, akkor mindig próbáltam kimagyarázni magam, amiből aztán mindig az lett, hogy abszolút tudathasadt személynek tűntem. Ez az én védekező mechanizmusom, amit nagyon jól kezelt, pedig időről-időre nem győzött meglepődni, és felkapni a fejét egy-egy vicces, egymást ütő állítássorozatomra, amibe aztán magam is belezavarodom mindig. Kérdéseivel próbálta kideríteni, hogy a vágyódásom a változás felé a külvilágból ered-e, azaz hatással van-e rám, hogy az ismerőseim merre haladnak, vagy egyszerűen csak nagy szükségem van már rá. Meglepett a gondolat, hogy valakit az motiválna változásra, hogy a körülötte élők már máshogy élnek, de aztán elgondolkodtam, és visszaemlékeztem; nekem is volt olyan időszakom. Ám ennek vége, és ez megintcsak nagyon jó érzéssel töltött el. 

 A beszélgetés során rájöttem, hogy a nehézségek, amik még előttem állnak, valójában nem is nehézségek és csak a lustaságom, és a félelmeim szabnak határt a határtalan elképzeléseimnek. Így ahelyett, hogy rávilágított volna; lehetetlen álomvilágban élek, inkább felnyitotta a szemem! Az álmaim valójában nem elérhetetlenek, sőt, közelebb vannak, mint hittem. Era az általam tágnak ítélt érdeklődési köröm szűkítését ajánlotta a munkakereséshez, a lustaságom felszámolását és az önhype-olás kifejlesztését. Akkor talán könnyebb lesz. Majd pedig a határaim kitolását kaptam házifeladatul. Egy harmonikus élethez legelőször meg kell találnom a saját "parfümöm" hozzávalóit, hogy ne legyek az időjárástól függően működő ember.

 Végül azt a tanácsot kaptam, hogy ne féljek a saját filmem főszereplőjévé válni, ugyanis nem statisztálhatok egész életemben. Nem hozzám való dolog. Igaza van. A tanácsait mindenképpen megfogadom! Ééééééés.........


Show Time!



Nekem nagyon sokat jelentett ez a séta, azt hiszem útravalóul magammal is viszem a lassan beköszöntő csatákba egyfajta talizmánként. Amennyiben te is szeretnél részt venni ilyen sétán, jelentkezhetsz ITT ! Csak ajánlani tudom.

Hegedüs Erikának pedig nagyon köszönöm a lehetőséget!:)


You Might Also Like

0 megjegyzés