Egy csőd év vázlata, és a karácsony feletti aggodalmak.

Életem legbénább éve sem fog jobban végződni, mint a többi. Rövid összefoglalás következzék az elmúlt évről... 

Még tavaly novemberben blogspotos blogokon kezdtem újra publikálni az egyik írásom, mikor februárban láttam, hogy nem vagyok elég kelendő ahhoz, hogy felfedezzenek, beadtam a derekam, beálltam a birkák közé és csináltam én is egy népszerű témájú blogot márciusban. Pontosabban One Direction témjút. Addig írogattam és kutatgattam utánuk a blog miatt, hogy megkedveltem őket. 

Életemben először igazi hús-vér kommentelő olvasókat szereztem, és áprilisban megnyitottam életem legnépszerűbb blogját, ami novemberben véget is ért. Mindeközben új barátokra találtam, akikkel azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot (+ a járulékos veszteség) Tehát mondhatjuk úgy, hogy annak ellenére, hogy tavasszal megbuktam matekból, nem is volt olyan béna ez az év. 

Oktoberben elhatároztam, hogy továbbra is iskolába fogok járni, mert nehogy már pont én ne, és így vissza iratkoztam, csak estire. De az a hülye matek még novemberben sem sikerült, így búcsút intettem az iskolának és nagy elhatározásokkal mentem neki önfejűen egy pkséges munkának... na oda nem vettek fel. Hanem a ré következő kínaiba vettek volna, ahonnan négy nap után eljöttem, mert úgy döntöttem, hogy jelenleg még nincs szükségem heti hat napos tizenegy órás munkára, ahol leülni nem lehet és akkor sem szabad, vagy egy pillanatra is megállni, ha nincs se munka, se vevő. Szóval négy napi koplalás és az ivás teljes kizárása plusz nulla szabadidő. Egyébként a munkát szerettem, tetszett és a pénz se jött rosszul, de egyenlőre még kezdő vagyok. Kevesebb órával is ki tudnék egyezni. 

Egyébként munkát vállalnom azért lett szükséges, mert nyárra olyan terveim voltak, hogy kimenjek Londonba... Amit talán csúsztatunk. vagy nem is tudom. 

Egyenlőre csak azt tudom, hogy nem akarok itt lenni, és ezért oda kell mennem. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Talán tényleg várnom kéne egy évet? és addig jobban megtanulni az angolt? 

Aztán itt a karácsony. Gyönyörű lesz, mert a szüleim megint utálnak. Micsoda meglepetés! 

és a húgomnak macit vettem...-.-" MACIT! 14 éves szerencsétlen, és én macit veszek neki karácsonyra. Jó, legyen enyhítőkörülmény, hogy a pólóján a McFly van, ami a kedvenc bandák, ha az élőket vesszük:D és a többiekre nincs ötletem, mert annyi pénzem nincs, hogy értelmes dolgot tudjak venni. Talán mindenkinek párna kéne a képemmel, hátha megbarátkoznak a pofámmal... vagy nem is tudomXD Tényleg kétségbe vagyok esve a karácsony természet felettien gyors közeledtétől... Fogalmam sincs, hogy mit kéne nekik adnom. Ha valakinek esetleg van valami ötlete, azt nem utasítom vissza!:))

Történt pár dolog... blogok, iskola

Régen jártam már erre. Leginkább, mert nem volt energiám gondolkodni, és összeírni egy normális bejegyzést. Ez továbbra is így van, szóval egy kevéssé normális bejegyzéssel jelentkezem ismét. 

Az utóbbi hónapokban nagy blogolási láz kelt bennem. Először is megnyitottam a novellás blogom, még tavaly novemberben, és az első novella után csak február vége felé álltam neki. Márciusban pedig egyenest fejest ugrottam az oly népszerű fanfiction világba. 

Kizárólag azért, hogy tudjam, népszerű témában is olyan népszerűtlen vagyk-e. Hiszen a horror sztorijaimhoz soha nem találtam közönséget. Nos, kis kísérletem eredményes volt; Egészen sikeres blogot hoztam össze, némi hátulütője is akadt a dolognak. 

Azt hiszem én is megszerettem a témám. Ez annyit jelent, hogy most olyasféle szeretetet érzek az öt fiú iránt (One Direction), mintha barátok lennénk. Jó, igen a zenéjük nem olyan jó, és a világnézetüket sem ismerem. Vagyis... nem annyira. De egészen aranyosak, jószívűek, kedvesek, és nem tűnnek beképzeltnek. Még ezalatt a sok hónap alatt sem találtam bennük hibát. PEDIG ÉN MINDENKIBEN TALÁLOK, AKI EMBER!!! (lehet, hogy földönkívüliek :o) 

Na mindegy, igazából nem akarok a blogról, beszélni. Eleget írtam már róla... és bele. 

Így Októberben nem tudom hogyan visszakerültem az iskolába, miután fogalmam sincs hogyan kikerültem onnan. Igazából olyan gyorsan történt az a pár hónap, hogy fogalmam sincs, mi zajlott bennem, amikor leléptem. Valószínűleg semmi, csak előtört a hippi énem, aki egy iskola kerülő lusta dög. (de szeretjük, mert kreatív) 

Most pedig szeretnék művészettörténettel foglalkozni erre jöttem rá. Régi tárgyak közelében lenni, ezzel közelebb kerülni a múlthoz. Hát nem gyönyörű elképzelés? és még milyen elvont! Jellemző. Szeretnék egyszer egy régiség üzletben dolgozni, vagy ilyesmi. Vagy könyvek között, antikváriumban, könyvtárban. 

Nem találom önmagam?

Néhány hónapja ismét belekezdtem az írásba , és elvagyok vele. Már arra is rájöttem, hogy miért kapok rá újra és újra, arra is, hogy miért tart most tovább a fellángolás. Általában ugyanis félbe hagyom, és nem írok tovább.

Talán már sosem fogom megérteni magam... ez az oka.

Mindig ezt gondolom. Mert ez olyan bonyolult. Magadat megérteni nehezebb, mint a körülötted élőket, és ez szörnyű. Az írással végre kitaláltam egy tökéletes figurát. Ő tényleg én vagyok, arcot adtam neki, és egy olyan személyiséget, ami tényleg én vagyok. Úgy érzem. Vagyis most, érzem ezt. Viszont... 

Nem értem miért, néha jobban szeretnék inkább valaki más lenni. Miért? Csak tükörbe nézek, és azt mondom: "Bár inkább ő lennék" vagy nem is tudom, mire gondolok. 

Persze most tudom, hogy jó énnek lenni, mert hihetetlen, mennyi ötletem van olyan témában, amit azelőtt sosem írtam, és nem is olvastam. Kedves is tudok lenni másokkal, ha akarok. Ezt be is bizonyítom néha. Mégsem érzem úgy, hogy jó lenne, mert semmit sem csinálok végülis és senki sem vagyok, csak valaki, aki blogok mögé rejtőzött el. 

Most elég jól mennek, olyan témára váltottam, ami érdekli az aktuális közönséget, néhány olvasót, és barátot is találtam. Viszont a blogon kívül... nincs semmi különös, csak az eddigi élet. Megint itt a probléma, ami ugyan az, mint évekkel ezelőtt. Megtaláltam az akkori blogomat, és ugyan ez volt a téma. Anime mánia, de mögötte újra a semmiség. Az üres élet. Most ugyan ez az írással. Kivéve, hogy most nem hibáztatom, inkább áldom, hogy megment. Az élettől...

A matek bukásomtól, amit nem fogok tudni kijavítani és a tanulás helyetti nyavalygásomtól, mert ez mindig olyan egyszerű. Felismerni a problémát, mégsem tenni ellene. Ülni és várni, hogy az élet csak egy silány semmivé váljon. Pedig annyira egyszerű lenne kapálózni.

Talán kéne egy hét egy tömlöcben, hogy gondolkodjak... vagy teljesen ki kéne kapcsolni, hogy ne gondolkodjak. 

"Ne agyalj annyit!" - hallottam már. Talán hülye vagyok. TELJESEN, és őrült.

Normális embernek lenni annyi, mint ...

Nem erőlködni azon, hogy mások legyünk, mint mások. A véleményünket nem megváltoztatni csak azért, hogy az eltérjen másokétól. Nem kényszeresen ellentmondani mindennek, amit tőlünk eltérő személy mondott. Nem hajszolni, hogy őrültnek nézzenek... Nem erőltetni olyan témákat, amiktől más kikészül. Kerülni a véres megjegyzéseket, elképzeléseket, vicceket, filmeket. Mások társaságában ez furának számít. 

Továbbá, nem leönteni másokat folyékony halmazállapotú anyagokkal, értelmesen megfogalmazott, nem túl okoskodónak tűnő mondatok megfogalmazása társaságban... és kedvesnek lenni azokkal is, akiket utálunk. 

×××

Természetesen sajnos az átlagemberség azt is megköveteli, hogy egymás háta mögött beszéljünk, és nem szemtől szembe. Ez nem elhanyagolható tulajdonság, mert akik nem követik ezt a viselkedésmintát, azokat a domináns egyedek kitaszítják a társaságból. Érdemes a domináns egyedekkel jó kapcsolatot ápolni, különben a többiek elfordulhatnak tőlünk. Érdemes utálatot mutatni azok iránt, akiket a társaság nem kedvel, azzal jó benyomást keltünk. 

×××

Komolyra fordítva... 

Pontpontpont előtti komoly. Pontpontpont közötti meg sajnos igaz:D 

Nem kell megijedni, attól még őrült maradok!!! Csak ha a véleményem már meg van, nem fogom csak azért megváltoztatni, hogy eltérjen azétól, akivel beszélek. Idegesítő, és nem túl szimpatikus szokás ez, és megpróbálok nem direkt úgy fogalmazni, hogy ne értse senki, és ettől hülyének érezzék magukat vagy engem. Ja, és nem veszek fel direkt olyan ruhadarabokat, ami nekem sem tetszik csak, hogy máshogy nézzek ki. Nem leszek direkt fura, csak hogy megnézzenek. Mert rájöttem, hogy anélkül is megnéznek. Erről van itt szó!

Boldog Újévet!

Boldog új évet! Idén egy unalmas szöveggel fárasztom a népet!:D 

Bár remélem nem. 

Eddig az évek során sosem fogadtam meg igazán semmit, mindig elhatároztam, hogy ezentúl jól tanulok... meg ezentúl nem kések. Mást nem nagyon. De a tanulás nem jön be... nem akartam idén is erre pazarolni egy fogadalmat. Idén be akarom tartani, így a nem késést sem fogadom meg. Az, amit idén fogadtam, az nem csak az én életemet változtatja majd meg, hanem egy csomó másik emberét. MOSTANTÓL NORMÁLIS EMBER LESZEK!!! Bár még nem tudom hogy... 

Egész idáig annyi felesleges percet pazaroltam rá, hogy más legyek, mint mások... észre sem vettem, hogy ez nem is jó nekem. Idő és energia igényes. Sokat kell miatta gondolkodni, és emlékezni. Aztán még meg se értik, és én se értem már. Nem értem már magamat, és most már másokat sem. Ahogy mások se értenek engem, és ez zavar már. 

2012-ben sok jó dolog történt. Megszerettem a telet, épp az év elején. Tavasszal ablakokat cseréltünk (aminek köszönhetően idén télen nem kell gőzerővel fűtenünk azért, hogy mégis fázzak), szinte nyár elején megszereztem a szakmám, és ezzel elhagyhattam az a szörnyű iskolát!!! Ez nagyon fontos és boldog lépés!:D Ősszel új iskolát kezdtem!!! Ebből is tanultam valamit... új iskolát kezdeni talán jobb egyedül:D De egyébként ez mindenképp a jó dolgokhoz tartozik! és az, hogy sok új embert ismertem meg ezáltal.:D

Először sajnáltam a tavaszt. De a nyár! Az ősz meg kivételesen a legjobb... 

Ahogy máskor 2012-ben is történtek rossz dolgok. Nyáron családtag halála (szándékosan nem emlékeztem meg), és ide is megfelel az új embereket ismertem meg. Olyat is, akiket talán nem is kellett volna.:D

Legyen legalább olyan jó a 2013-as év, mint az előző... de inkább sokkal-sokkal jobb!!! 

Tehát ezentúl én is normális ember leszek!!!! Átlagos!!! 

Miért nem lehet minden olyan egyszerű, mint egy egysejtű?!